Hírek

Az Ovi-Suli.hu kiadója a Sprint Kft. © minden jog fenntartva






Világnapok, nemzetközi jeles napok

Évről évre világnapok révén emlékeznek a múlt jeles eseményeire és kezdeményezéseire a Föld minden sarkában. Jó tehát tudni azt, hogy éppen melyik világnap van napirenden.

JANUÁR:

Január 01.: A béke világnapja, Újév napja
Január 06.: Vízkereszt vagy Háromkirályok napja, A farsang kezdete
Január 22.: A Magyar Kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását.
Január 26.: Nemzetközi vámnap A brüsszeli székhelyű Vám Együttműködési Tanács megalakulásának napját 1983 óta ünneplik a világban. Romániában 1996-ban tartották meg először.
Január 27.: A Holokauszt Emléknapja. Az ENSZ közgyűlése 2005-ben január 27-ét, az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának napját Holokauszt Emléknappá nyilvánította.
Január 30.: A Lepra elleni Harc Világnapja. A betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, világszerte azonban még ma is milliós nagyságrendben jelentkezik. A lepra kórokozóját 1873-ban Gerhard Hansen norvég orvos izolálta.
Január 31.: A Béke napja

FEBRUÁR:

Február első csütörtöke: Választások Világnapja. A Közép- és kelet-európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) 2005-ben kezdeményezte minden év februárjának első csütörtökén, mert a legtöbb választásokkal kapcsolatos nemzetközi egyezményt ezen a napon írták alá. A világnappal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos a szabadválasztás joga, amit az emberek a világ minden részén szeretnének gyakorolni.
Február 02.: A vizes élőhelyek világnapja
Február 02.: Szerzetesek Világnapja. A katolikus egyház 1997 óta ünnepli ezen a napon II. János Pál kezdeményezésére azt a mintegy egymillió férfit és nőt, akik szerzetesként élik életüket.
Február 03.: Szent Balázs napja. Örmény származású katolikus püspök, vértanú ünnepe. Ő a torokfájásban szenvedők és a birkanyírók védőszentje.
Február 03.: Rejtvényfejtők Világnapja.
Február 04.: Rákellenes Világnap. 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét a Rák Világnapjává nyilvánította.
Február második vasárnapja: A Házasság Világnapja. A kezdeményezés 1981-ben indult útjára az Amerikai Egyesült Államokból, amikor Bálint (Valentin) napon Baron Rouge város polgármestere, Louisiana állam kormányzója és a katolikus egyház meghirdette a „Hiszünk a házasságban” elnevezésű akciót. A program 1983-ban nyerte el a házasság világnapja elnevezést és február második vasárnapját jelölték ki megünneplésére.
Február 11.: A betegek világnapja. 1993 óta, II. János Pál pápa kezdeményezésére ünneplik. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését.”
Február 14.: A szerelmesek napja. Szent Bálint (Valentin), a szerelmesek védőszentjének ünnepe.
Február 14.: Epilepsziával élők napja. Valentin az epilepsziások védőszentje is, a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) kezdeményezésére tartják.
Február 21.: Nemzetközi Anyanyelvi Nap. Banglades javaslatára az ENSZ 1999-ben február 21-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen.
Február 22.: Bűncselekmények áldozatainak napja - 1990.febr. 22-én tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, és ez a nap azóta az európai kontinens számos országában az áldozatok napja.
Február 24.: Az idegenvezetők napja.
Február 28.: Kalevala napja. A finn nép ünnepe.

MÁRCIUS

Március 01.: A Polgári Védelmi intézmények világnapja
Március 01.: A nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja. 1954. március 1-jén az Egyesült Államok hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre a Bikini-szigeten. A Csendes-óceánon tevékenykedő Fukuru Maru japán halászhajó legénységét radioaktív sugárfertőzés érte. Az 1954-ben történt tragikus események emlékére 1964 óta Japánban Nemzeti Békenapot tartanak március 1-jén.
Március 03.: A békéért küzdő írók világnapja. 1984-ben a Nemzetközi Pen-Club hirdette meg.
Március 06.: Nemzetközi energiatakarékossági világnap
Március 08.: Nemzetközi Nőnap. A nemzetközi szocialista nőmozgalom II. konferenciáján, 1910 augusztusában Koppenhágában határozták el, hogy megemlékeznek arról a 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnőről, akik 1857. március 8-án béregyenlőségért és munkaidő-csökkentésért sztrájkoltak.
Március 14.: Nemzetközi Pí nap. Március 14 = 3.14. 1879-ben e napon született Albert Einstein.
Március 14.: Gátellenes világnap
Március 15.: A Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepe. A modern parlamentáris Magyarország megszületésének a napja. Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. 1989-ben először volt munkaszüneti nap. 1990-től hivatalos nemzeti ünnep, és ezen a napon osztják ki a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.
Március 15.: A Magyar Sajtó napja. 1848-ban ezen a napon nyomtatták az elsõ szabad magyar sajtó termékeit: a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Március 15.: Fogyasztóvédelmi Világnap. Március 15-én tartják meg a Fogyasztóvédelmi Világnapot annak emlékére, hogy John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatot. Ennek a nyilatkozatnak köszönhetően került nemzetközileg elismerésre a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete által az a tény, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik.
Március 19.: A cigányság világnapja
Március 21.: Rasszizmus elleni Világnap.
Március 21.: A Költészet Világnapja. Március 21-én ünneplik a Költészet Világnapját. Bevezetését a marokkói kormányzat kezdeményezte 1998-ban, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) intézett levélben javasolta egy nemzetközi költészeti nap kijelölését.
Március 21.: Szent Benedek napja.
Március 21.: A Planetáris Tudat Világnapja. A Planetáris Tudat Világnapja hagyományt teremtve ünnepli a globális tudatosságot, azt az eszmeiséget, hogy az ember felismeri és átérzi: az emberiség egységes.
Március 22.: A Víz világnapja. Az 1992. évi dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára.
Március 23.: Meteorológiai világnap. Az 1873-ban alapított Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként 1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO). A szervezet 1951-ben kezdte meg működését, majd 1961. március 23-án újjáalakult.
Március 24.: Tuberkolózis világnap. Koch Róbert 1882. márc. 24-én ismertette a TBC kórokozójának, a Koch-bacillusnak a felfedezését. A WHO 1996-ban nyilvánította világnappá.
Március 24.: Ifjúsági Világnap.
Március 26.: Dokumentumszabadság Világnapja. A Dokumentumszabadság Világnapja olyan alulról jövő kezdeményezés, amely a szabad dokumentum-formátumok és nyílt szabványok terjesztését tűzte ki célul. A dokumentumszabadság azt jelenti, hogy mindenki szabadon hozhat létre, küldhet, menthet el elektronikus dokumentumokat anélkül, hogy egy adott cég saját tulajdonú szoftverjét kellene használnia.
Március 27.: Színházi világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése 1962-ben elhatározta, hogy megemlékeznek a Párizsban működő Nemzetek Színházának 1957-es évadnyitójáról. Magyarországon 1978 óta ünnepeljük „Thália papjait”
Március 31.: Húsvét vasárnap, a nyári időszámítás kezdete

ÁPRILIS

Április 01. Húsvét hétfő
Április 02.: Az Autizmus Világnapja. 2008-tól kezdődően április 2-át az ENSZ az Autizmus Világnapjává nyilvánította, ezzel próbálva ráirányítani a világ figyelmét az autista emberek problémáira. Az autista ember nehezen alakít ki kapcsolatokat, nem észleli megfelelően a másik ember érzéseit.
Április 02.: A Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja. 1967 óta tartják világszerte a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) szervezésében, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. Megünneplésének célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket.
Április 03.: Csillagászati Világnap
Április 07.: Egészségügyi Világnap. Annak nyomán tartják, hogy 1947-ben megalakult a WHO. Az egészségügyi világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása, továbbá a környezet aktív védelme.
Április 08.: Az Emberszeretet Világnapja.
Április 10.: Nemzeti Rákellenes Nap.
Április 11.: A költészet napja. 1964 óta József Attila születésnapjára emlékezve ünneplik.
Április 12.: Űrhajózási világnap. 1961-ben ezen a napon a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin repülőőrnaggyal.
Április 14.: Könyvtárosok Világnapja. Az ALA és az IFLA szervezetek kezdeményezésére a The Campaign for the World's Libraries keretében könyvtáros egyesületek világszerte programokat szerveznek, reklámkampányt folytatnak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a könyvtárak és könyvtárosok nyújtotta értékekre.
Április 18.: Műemlékvédelmi Világnap.
Április 22.: A Föld Világnapja. 1970-ben az Egyesült Államokból indult el a világméretű környezetvédelmi akciónap. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Április 22.: A Holocaust Világnapja Az ún. Jom Hásoá, a Pusztítás Gyásznapja Izraelben. Szerte a világon a kegyetlen fájdalom napja.
Április 22.: Az Ápolók Világnapja
Április 23.: Könyv és Szerzői Jog Világnapja. 1995-ben az UNESCO - katalán - javaslatra - a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át azzal a kiegészítéssel, hogy az egyben a Szerzői Jogok napja is legyen - különös tekintettel az Internet és az online-adatbankok gyors elterjedésére. Április 23-án halt meg William Shakespeare és Miguel de Cerventes is, de a katalánoknak ez a nap védőszentjük - Sárkányölő Szent György - apja. Így ott ezen napon emlékeznek meg a „rózsákról és a könyvekről”, mert a legenda szerint Szent György a IV. században az általa megölt sárkány véréből kinőtt rózsát a megmentett hercegnőnek ajándékozta.
Április 26.: A Szellemi Tulajdon Világnapja. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 26. ülésszakának határozata alapján április 26-a a Szellemi Tulajdon Világnapja, amelyet először 2001. április 26-án ünnepelték meg.
Április 27.: Vakvezető Kutyák napja. 1994-ben ünnepelték meg először, a Nagy-Britanniában levő vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségének ötlete nyomán.
Április 28.: Testvérvárosok világnapja 1957. április 28-án a franciaországi Aix-les-Bains-ban megalakult a Testvérvárosok Világszövetsége (UTO). E napot a városok közötti együttműködés érdekében ünneplik.
Április 29.: Táncművészet világnapja. A Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték meg először, megemlékezve Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet nagy megújítójának születésnapjáról.

Május

Május 1.:  a munkavállalók szolidaritási napja - 1890-től egy évszázadon át a munkások nemzetközi ünnepe volt. Kezdetben azokra a dolgozókra emlékeztetett, akik életüket áldozták a munkástüntetések során, akik tiltakoztak az embertelen kizsákmányolás ellen. A szocialista világrendszer bukása után elmaradtak a központilag szervezett felvonulások, és csak majálisokat, politikai fórumokat rendeznek e napon. Számos országban a szakszervezeti szövetségek szerveznek megmozdulásokat, ezeken főként a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése szerepel központi kérdésként.
Május 3.:  a sajtószabadság nemzetközi napja - Az ENSZ 1991 őszén döntött megtartásáról annak emlékére, hogy 1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. E napon világszerte megemlékeznek a munkavégzésük során meggyilkolt, illetve munkájukban akadályozott újságírókról. A múlt év a legszomorúbb esztendők közé tartozik: 64 újságíró halt meg hivatásának gyakorlása miatt vagy közben az Újságírók Védelmében nevű New York-i központú szervezet adatai szerint. 1994 óta tavaly vált a legtöbb újságíró áldozattá. A Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ) jelentése szerint 2007-ben elérte a 171-et tavaly az erőszakcselekményeknek áldozatul esett újságírók megerősített száma.
Május 4.: az erőszakmentesség világnapja - E napon a humanista szervezetek felhívására demonstrációkon tiltakoznak az erőszak minden formája, így a háborúk és általában a fegyveres erőszak, a nők elleni erőszak, a gazdasági erőszak és a környezetpusztítás ellen.
Május 4.: a katolikus tömegtájékoztatás világnapja - A katolikus egyház 1967 óta húsvét hatodik vasárnapján tartja a második vatikáni zsinat javaslatára bevezetett világnapot. Erre az alkalomra a pápa minden évben üzenetet fogalmaz meg a katolikus sajtó hivatásáról. A 42. tömegtájékoztatási világnap alkalmából kiadott üzenetében XVI. Benedek felhívja a média minden munkatársát arra, hogy ne legyen a manipuláció eszköze.
Május 5.: Európa napja - Az 1949. május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy május 5-ét minden évben Európa Napjaként ünnepelik. Célja, hogy az embereket szorosabban bevonják az európai egyesítési folyamatba. Magyarország 1990. november 6-án lett - elsőként a közép- és kelet-európai országok közül - tagja az európai kormányközi politikai szervezetnek, amelynek célja az európai egység előmozdítása a pluralista demokrácia és az emberi jogok védelmezése és erősítése útján azzal, hogy közös megoldásokat dolgoz ki a társadalom problémáira és elősegíti az európai kulturális identitás érvényesítését.
Május 5.: ANYÁK NAPJA - Az anyák tiszteletére először az ókori görögök rendeztek tavaszi ünnepet. A legújabb kori hagyomány az Egyesült Államokból terjedt el 1914-től, amikor Woodrow Wilson elnök hivatalos ünneppé nyilvánította az anyák napját. Amerikában május második vasárnapján emlékeznek meg róla, hasonlóképpen Belgiumban, Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, míg a világ egyéb tájain más-más időpontban köszöntik az édesanyákat. Magyarországon az első megemlékezést 1925-ben szervezték és május első vasárnapján ünneplik. 1990 óta az anyák napját követő hétfőn az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját is megrendezik.
Május 5.: az atlétika világnapja - A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 1996-ban döntött megtartásáról. Célja, hogy a fiatalok minél több versenylehetőséget kapjanak, így e napon a 19 éven aluliaknak szerveznek versenyeket.
Május 6.: az asztma világnapja - Május első keddjén tartják 1998 óta a Világmozgalom az Asztmásokért (GINA) kezdeményezésére. Célja a figyelemfelhívás, mert a világszerte rohamosan növekvő számban előforduló, légszomjat okozó idült gyulladásos betegség visszaszorításához a korszerű orvostudomány mellett a tudatformálás is nélkülözhetetlen. Becslések szerint világszerte mintegy 300 millió ember szenved ebben a betegségben, s számuk rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy százezer asztmás gyermek és több mint kétszázezer asztmás felnőtt él. Az elmúlt húsz évben sokat fejlődött az asztma kezelése; a korszerű készítményekkel tünetmentessé válhat a beteg.
Május 8.: nemzetközi vöröskeresztes nap - Annak emlékére, 1828. május 8-án született Henri Dunant svájci üzletember, aki 1859-ben a solferinói ütközetben megsebesültek tragikus pusztulását látva 1863-ban Genfben megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet, amelyet egy évvel később jóváhagyott a Genfi Egyezmény. A mozgalom azóta óriási méreteket öltött, s ma is fontos szerepe van az egészségügyi gondok megoldásában, háborúk és katasztrófák áldozatainak segítésében. Magyarország 1881-ben csatlakozott a mozgalomhoz, s 1919 óta tagja a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének.
Május 9.: Az Európai Unió Ünnepe - Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 1950. május 9-én egy beszédében vetette fel először a ma Európai Unió néven ismert nemzetközi szervezet létrehozását. Az Európai Unió napját - az Európa Napot - ezért május 9-én ünneplik az Unió tagországaiban, ezzel is kiemelve az integráció jelentőségét és méltatva az elért eredményeket. Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, amely ma már 27 tagországot számlál. 2006 óta Magyarországon május 9-e Európa Napja.
Május 12.: az ápolók nemzetközi napja - 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki az 1853-56-os krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentette és ellátta a sebesülteket, később ápolónőképző iskolát alapított. A világnap jelszavát minden esztendőben az Ápolónők Nemzetközi Tanácsa (ICN) hirdeti meg az aktuális egészségpolitikai és ápolásfejlesztési célok alapján. Hazánkban a szakma érdekeit a Magyar Ápolási Egyesület igyekszik érvényesíteni.
Május 13.: az egészség és biztonság nemzetközi napja a bányaiparban - A Nemzetközi Bányász Szövetség 47., Budapesten tartott kongresszusa 1993-ban döntött megtartásáról. A bányászatban évente mintegy 15 ezer a hivatalosan közölt halálos áldozatok száma (valójában a duplája lehet). Az elavult biztonsági technika, a karbantartás hiányosságai és a gyenge munkafegyelem miatt a kínai, orosz és ukrán bányászokat éri leggyakrabban baleset.
Május 15.: a család nemzetközi napja - 1994-ben az ENSZ nyilvánította május 15-ét a Család Nemzetközi Napjává; a felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A család az emberi élet legfontosabb közössége. A fejlett országokban szerepe átalakulóban van, a könnyen felbontható házasság következtében már nem nyújt olyan biztonságot, mint korábban. Széles társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy a család fontosságát megjelenítő értékrend tudatosodjon az emberekben. A gyermekek felnevelése, szocializációja ugyanis legjobban egy teljes, harmonikus családban valósítható meg, amely az egyén kiteljesedéséhez is kellő hátteret ad.
Május 17.: az információs társadalom világnapja - A korábbi Távközlés Világnap a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezésére 2006 óta az ENSZ döntése értelmében az Információs Társadalom Világnapja. 1968 óta tartják annak emlékére, hogy 1865. május 17-én írták alá Párizsban húsz ország képviselői a Nemzetközi Távíró Egyesületet (ITU) megalapító okmányt. A mai nevén Nemzetközi Távközlési Egyesület 1947 óta az ENSZ szakosított szervezete, s tagjai között van Magyarország is. Az ITU alapvető feladata mai is változatlan: elősegíteni a telekommunikáció (infokommunkáció) egységesítési problémáinak megoldását.
Május 17.: a homofóbia elleni világnap - 2005 óta tartják annak emlékére, hogy 1990-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május 17-én törölte a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés azért, mert saját nemükhöz vonzódnak, számos országban tapasztalható valamilyen állami diszkrimináció. Az Európai Parlament homofóbiáról szóló, 2006. január 16-án hozott határozata minden szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést elutasít, és felszólítja a tagállamokat, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy emberi jogként ismerjék el a szexuális orientáció megválasztásához való jogot.
Május 18.: a múzeumok nemzetközi napja - A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának kezdeményezésére 1978-ban tartották először. A világnap üzenete: amit a múzeumok láttatnak, az nem holt anyag, hanem létünk előzménye, kultúránk, emberi mivoltunk szimbóluma. Magyarországon a világnaphoz közeli hétvégén - idén 17-18-án - rendezik meg 1996 óta a Múzeumok Majálisát, a közönség és a szakemberek találkozóját a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben. A kulturális tárca azon a hétvégén adja át az Év Múzeuma pályázat díjat.
Május 19.: a lisztérzékenység világnapja - A lisztérzékenység problémájára kívánják ráirányítani a közvélemény figyelmét Európa legtöbb országában ezen a napon. A lisztérzékenység (cöliákia) meglétekor a glutén, az elsősorban a búzában található fehérje, a bélrendszer belső felszínét érintő allergiás rekciót indít el, aminek következtében nem, vagy rosszul szívódnak fel a zsírok. Jellemző tünetek a rossz étvágy, az alultápláltság, illetve a nagy mennyiségű, világos széklet. A probléma rendkívül egyszerűen "kezelhető", a búzatartalmú termékeknek az étrendből való kiiktatásával.
Május 22.: a biológiai sokféleség nemzetközi napja - Az ENSZ 2000 decemberében döntött megtartásáról, s 2001-től ünneplik. 1992-ben ezen a napon fogadták el a biológiai sokféleség egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján. Az egyezmény célul tűzte ki, hogy 2010-re világszinten jelentősen mérsékeljék a biológiai sokféleség csökkenésének ütemét. Az élővilág sokféleségét a környezetátalakítással kapcsolatos emberi tevékenység súlyosan veszélyezteti, s ennek következménye már eddig is több tízezer faj eltűnése.A biológiai sokféleség megőrzése rendkívül összetett feladat: meg kell védeni a természetes élőhelyeket, az ott élő ökoszisztémát, emellett az oktatás, az ismeretterjesztés, a környezettudatos szemlélet formálása is elengedhetetlen.
Május 24.: az európai nemzeti parkok napja - Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta ünneplik annak emlékére, hogy 1909. május 24-én alakult meg az első kilenc európai nemzeti park Svédországban. Az egész Európára kiterjedő rendezvénysorozat a nemzeti parkok és egyéb védett területek jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet, illetve igyekszik minél szélesebb társadalmi támogatást szerezni a természetvédelem ügyének. Az idei világnap jelmondata: "Élő és hasznos tájak". Magyarországon 2002 márciusától tíz nemzeti park működik.
Május 25.: AFRIKA napja - Az Afrikai Egységszervezet 1963. május 22-25-én Addisz Abebában tartott alakuló csúcsértekezletén határoztak megünnepléséről. Célja az afrikai népek egységének és szolidaritásának elősegítése, a gazdasági, politikai és más területen folytatott együttműködés fejlesztése. AZ AESZ utódaként 2002. július 9-én alakult meg az Afrikai Unió, amelynek célja, hogy a politikai, gazdasági és regionális integráció révén előmozdítsa a fejlődést, a demokráciát és az emberi jogok érvényesülését a fekete földrészen.
Május 25.: a világűr napja - 1961-ben J. F. Kennedy amerikai elnök e napon hirdette meg azt a programot, amelynek célja az ember Holdra juttatása volt, megünneplését a Lockhead cég 1998-ban kezdeményezte. Az első ember, az amerikai Neil Armstrong 1969. július 21-én lépett a Holdra e szavak kíséretében: "Kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek". (Az Űrhajózás Napját április 12-én ünneplik.)
Május 25.: az eltűnt gyermekek világnapja - 2004-ben tartották meg először az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves Etan Patzra és társaira emlékezve, felhívva a társadalom figyelmét a problémára. Magyarországon évente több mint ötezer gyermek eltűnését jelentik be, de 90-95 százalékuk rövid időn belül előkerül, s csak néhány eset okoz komoly gondot a rendőrségnek.
Május 26.: nemzetközi gyermeknap - 1950 óta ünnepli a világ május utolsó vasárnapján a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi határozata alapján. Szerencsés családokban élő gyermekeknél ez a nap felhőtlen szórakozást jelenti, de gondoljunk a szegénysorban élő gyermekekre is, és tegyünk értük minden nap. A gyermekek jogainak külön világnapja van: november 20., az ENSZ ugyanis 1989. november 20-án fogadta el a gyermeki jogokról szóló konvenciót.
Május 27.: nemzetközi tejnap - A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május utolsó keddjén tartja. A tej és a tejtermékek az egészséges táplálkozás fontos elemei. A fejlett országokban egy ember évente átlagosan 210 liter, Magyarországon 170 liter folyó tejnek megfelelő tejterméket fogyaszt (ennek harmada importból származik). Nem kedvez a tejfogyasztásnak, hogy az élelmiszer árrobbanás az ágazatot is érinti: 2007 és 2008 februárja között 38 százalékkal drágult a hazai tej.
Május 28.: a kihívás napja - Minden év május utolsó szerdáján rendezik a legnagyobb nemzetközi szabadidősport rendezvényt, amelynek célja, hogy minél többen rászokjanak a napi rendszeres mozgásra. A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos városban éjféltől este 9-ig számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Ezeken a rendezvényeken egy-egy résztvevőnek legalább 15 percet kell sportolással töltenie, a települések egymással is versenyben állnak.
Május 29.: Az ENSZ békefenntartók nemzetközi napja - 1948. május 29-én kezdte meg működését az első ENSZ békefenntartó misszió Palesztinában. Az ENSZ-közgyűlés 2002-es 57/129-es határozata alapján 2003 óta ünnepelik meg e napot. Célja az ENSZ békefenntartó műveleteiben részt vevő nők és férfiak előtti tisztelgés és megemlékezés azokról, akik életüket áldozták a béke ügyéért.
Május 31.: nemdohányzó (dohányzásmentes) világnap - Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére tartják 1988 óta. Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik, ám számuk 2025-re megháromszorozódhat, s az új dohányosok 80 százaléka a fejlődő országokban él majd. Évente ötmillió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira, a cigaretta ugyanis több mint négyezer különböző, a szervezet számára káros vegyi anyagot tartalmaz. A dohányzás elleni küzdelem a WHO egyik legfontosabb feladata lett az utóbbi tíz évben. A 2003. évi közgyűlésen a 192 tagállam egyhangúan fogadta el a Dohányzás Ellenes Keretegyezményt (FCTC), amelyet Magyarország is ratifikált. A WHO a felnőtt lakosság körében 20 százalék alá kívánja szorítani a dohányzók arányát. Hazánkban minden harmadik felnőtt füstöl, s minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg.

JÚNIUS

Június első szombatja: A Lakáskultúra napja. Az Európai Bútorkereskedők Szövetsége e napon ünnepli a lakáskultúra napját.
Június első vasárnapja: Pedagógusnap.
Június 05.: Környezetvédelmi világnap. 1972. június 5-én nyílt meg Stockholmban az „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája, amely ezt a napot világnappá nyilvánította.
Június 08.: Szent Medárd ünnepe. A frank származású katolikus püspök 456-545 között élt. A gabona aratásának és a szüreti munkának lett a védőszentje.
Június 11.: Szent Barnabás ünnepe. Apostol, vértanú, Ciprus, Milánó és Firenze védőszentje.
Június 13.: Szent Antal ünnepe. A szegények és az elnyomottak védőszentje. Patrónusa a meddő asszonyoknak, az aratásnak. A szembetegek és az orbáncos gyulladásban szenvedők védőszentje.
Június 16.: A független Magyarország napja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúi kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának emlékére.
Június harmadik vasárnapja: Apák napja. Az apák megünneplését a századelőn kezdeményezték az Egyesült Államokban.
Június 23.: Olimpiai nap. 1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére összeült Párizsban a Kongresszus az olimpiai játékok felújítására, amelyen elhatározták az olimpiai eszme újjáélesztését. 1987 óta ünneplik.
Június 25.: Barlangok napja
Június 26.: A kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. 1988-tól ünneplik az ENSZ-közgyűlés határozata alapján. Célja figyelemfelkeltés a kábítószer veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Június 26.: Közalkalmazottak napja.
Június 27.: Cukorbetegek világnapja. A diabétesz világnapot a WHO szervezésében tartják.
Június 27.: Szent László napja. I. László tiszteletére
Június 27.: Határőrség napja. Kormányhatározat alapján 1992 óta ünneplik Magyarországon.
Június 30.: Péter-Pál napja. Az aratáskezdés időszaka.
Június 30.: Szent Péter napja. Ezen a napon született Szent Péter apostol, az első pápa, a pápák és halászok védőszentje.
Június 30.: Szent Pál napja. E napon született Szent Pál, a nemzetek apostola, a laikus apostoli munka, „Actio Cattolica Cursillo” - mozgalmának védőszentje.
Június 30.: A keresztény vértanúk emléknapja. I.sz. 64-ben kigyulladt Róma cirkusza, a továbbterjedt tűz miatt hat napig lángolt a város. Néró császár a keresztényekre fogta a gyújtogatást, és irtózatos kegyetlenséggel pusztította el őket.
Június 30.: A magyar szabadság napja. 1991. június 30-án fejeződött be hivatalosan a szovjet csapatok kivonása Magyarországról és az ország visszanyerte önállóságát. Ennek emlékére minden év júniusának végén országszerte rendezvényeket tartanak, a fővárosban Budapesti Búcsú néven.

JÚLIUS

Július 02.: Sportújságírók napja. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 1994 szeptemberében Párizsban tartott ülésén -magyar javaslatra - döntött a nap megünnepléséről, annak emlékére, hogy az AIPS 1924. Július 2-án alakult meg. 1995-ben ünnepelték elõször.
Július 04.: Nemzetközi szövetkezeti nap. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének 1922. évi határozata alapján annak emlékére ünneplik, hogy 1844-ben az angliai Rochdale nevű kisváros 28 polgára létrehozta a legelső szövetkezetet, az Érdemes Úttörők Társaságát.
Július 11.: Népesedési világnap. Az ENSZ célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a Föld túlnépesedésének veszélyére.
Július második vasárnapja: Vasutasnap. 1951-től augusztus, majd 1961-től július második vasárnapján ünneplik.

AUGUSZTUS

Augusztus 01.: A forint születésnapja. 1946 óta ünneplik.
Augusztus 01.: Az anyatejes táplálás világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF 1992-ben indította el programját a csecsemõk egészséges táplálására. Azóta ez a nap világszerte a szoptatás világnapja.
Augusztus 06.: Nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja. Az egykori Békevilágtanács elnöksége Hirosima atombombázásának évfordulóját 1978-ban világnappá nyilvánította.
Augusztus 15.: Repülősök napja. Lorettói Boldogságos Szűz Mária ünnepe is, aki a repülősök védőszentje.
Augusztus 20.: a Magyar Államalapítás ünnepe, Az Alkotmány napja.

SZEPTEMBER

Szeptember 01.: A II. világháború emléknapja. Ezen a napon emlékeznek meg a II. világháború kitöréséről.
Szeptember első vasárnapja: Bányásznap. 1950 óta a ünneplik. 1991 óta a hivatalos bányásznap december 4-e, Szent Borbála, a bányászok védőszentjének napja.
Szeptember 07.: A török Buda emléknapja. Buda visszafoglalásának emlékére
Szeptember 08.: Az írástudatlanság elleni küzdelem napja. 1968 szeptember 08-tól az (alfabetizálás) nemzetközi napja, az UNESCO kezdeményezésére ünneplik
Szeptember 08.: Fizioterápiás világnap.
Szeptember 12.: Gyermekek világnapja. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ deklarációban megfogalmazott jogait.
Szeptember 14.: A keresztény egység napja. 1996. szept. 14-én rendezték meg először, az ezeréves fennállását ünneplő Pannonhalmi Főapátságban.
Szeptember 15.: Mozdonyvezetők napja.
Szeptember 16.: Hangzáskultúra napja.
Szeptember 16.: Az ózonréteg védelmének világnapja. A Montreali jegyzőkönyv aláírásának évfordulója (1987. szeptember 16-án írta alá 46 alapító ország a magaslégköri ózonréteg védelmét szolgáló jegyzéket. Mára 165 ország csatlakozott az egyezményhez.)
Szeptember 18.: Takarítási világnap. 1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) meghirdette a takarítási világnapot. Jelszava: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.
Szeptember 18.: Rokkantak napja. 1981-ben a Rokkantak Nemzetközi Éve magyar eseménysorozatának szervezésére létrehozott bizottság hirdette meg.
Szeptember 21.: A Magyar Dráma napja. A Magyar Írók Szövetségének javaslatára 1984-től évente ünneplik Madách: Az ember tragédiája c. dráma ősbemutatójának napján.
Szeptember 23.: Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap,  a Köztársaság kikiáltásának napja
Szeptember utolsó vasárnapja: Hallássérültek világnapja. A Siketek Nemzetközi Szövetsége határozata alapján 1958 óta minden év szeptember hó utolsó vasárnapján ünneplik.
Szeptember 27.: Idegenforgalmi világnap. 1980 óta ünneplik az Idegenforgalmi Világszervezet határozatára azzal a céllal, hogy elősegítsék a turizmus vezeto iparággá válását.
Szeptember 27.: A fehér kendő napja. 1993-ban a grúz nők a maguk eszközeivel vették fel a küzdelmet a háború ellen: fehér kendőben tüntettek, amely azóta a béke és a fegyverszünet kifejezője lett. Magyarország 1994-ben csatlakozott a megmozduláshoz.

OKTÓBER

Október 01.: Az Idősek napja. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben e napot az idősek világnapjává nyilvánította.
Október 01.: Zenei Világnap. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján 1975 óta ünneplik.
Október első hétfője: A Habitat napja. 1986. okt. 6-án rendezték meg először az ENSZ Emberi Települések Bizottságára (Habitat) utalva. Célja a települések életviszonyainak minőségi javítása. Mindenki számára biztosítani kell a legelemibb jogot, a kellemes otthont.
Október első vasárnapja: Az Állatok Világnapja.
Október 04.: Szent Ferenc ünnepe. Az olasz katolikus rendalapító 1181-1226 között élt, 1228-ban avatták szentté. A kereskedők, a szegények, a szociális munkások és a környezetvédők védőszentje.
Október 05.: Wallenberg Nap.
Október 06.: Építészek világnapja. 1998-tól tartják e napon. Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) nyilvánította világnappá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre. Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg először.
Október 06.: Aradi vértanúk napja - Nemzeti gyásznap.
Október 08.: Madármegfigyelési világnap.
Október 09.: Postai világnap, Szent Dénes ünnepe. 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet (utóbb Egyetemes Postaegyesület), amely a nemzetközi postaszolgálat összehangolása, továbbfejlesztése érdekében jött létre.
Október 10.: A lelki egészség világnapja. A Lelki Egészség Világszervezete nyilvánította világnappá. Magyarországon 1994 óta tartják. Célja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlõség elidegeníthetetlen jogával, mint az emberiség valamennyi más tagja.
Október 14.: Szabványosítási világnap. Célja az országok műszaki elszigeteltségének megszüntetése, közös szabványok elkészítése és azok alkalmazása. 1946-ban ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO.
Október 15.: A Fehér Bot világnapja
Október 15.: A látássérültek nemzetközi napja. Célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széleskörű és teljesebb értékű beilleszkedés útját.
Október 17.: Szegénység elleni küzdelem világnapja. 1992-ben nyilvánította azzá az ENSZ. A világnap gondolata Joseph Wresinszky atyától, a Segítség Mindenfajta Nyomorúság Elleni Negyedik Világmozgalom (ATD) alapítójától származik.
Október 18.: Élelmezési világnap. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája magyar határozati javaslat alapján nyilvánította világnappá. Az éhínség elleni harc napja egybeesik a FAO megalakításának évfordulójával.
Október 21.: Földünkért világnap.
Október 24.: Az ENSZ Napja. Az ENSZ 1945 október 24-én jött létre e történelmi jelentőségű esemény emlékére minden évben megünneplik az Egyesült Nemzetek Napját.
Október utolsó munkanapja: Takarékossági világnap. A világ Takarékpénztárainak 1924-ben tartott első kongresszusán hozott határozat értelmében minden év októberének utolsó munkanapján tartják világszerte.
Október 31.: A reformáció emléknapja. Luther Márton 1517-ben ezen a napon függesztette ki tanait a wittenbergi vár kapujára.

NOVEMBER

November 01.: Mindenszentek (Aprószentek napja), napja. November elsejének ünnepe, Mindenszentek napja az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnepre vezethető vissza (All Hallows magyarul mindenszentek)
November 02.: Halottak napja A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá. A november másodikai halottak napja Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá.
November 03.: A magyar tudomány napja. Az 55/1997. (IV. 3.) Kormányrendelet alapján. 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel egyéves jövedelmét Széchenyi István gróf a Tudományos Akadémia létesítésére.
November 04.: Az emlékezés napja Magyarországon.
November 05.: Szent Imre ünnepe. Szent István fia volt, 1083-ban atyjával és tanítójával együtt avatták szentté. A barokk kortól ő a magyar ifjúság védnöke.
November 07.: Nemzetközi rákellenes világnap
November 12.: Minőségellenőrzési világnap. Az Európai Minőségügyi Szervezet (EQO), 1992. november 12-re hirdette meg az első minőségügyi világnapot. A minőség iránti elkötelezettség fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
November 13.: Cukorbetegek napja
November 17.: Füstmentes Nap. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére a nap különböző rendezvényein azt hangsúlyozzák, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani nemdohányzó embertársaiknak.
November 20.: Ifjú zenebarátok napja. Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége 1968 tavaszán Lisszabonban tartott kongresszusának határozata alapján 1968 óta ünneplik.
November 20.: Ne gyújts rá! világnap
November 22.: Szent Cecília napja. A zenészek védőszentje.
November 25.: A Magyar Labdarúgás Napja. A magyar Aranycsapat 1953. november 25-én Londonban győzte le az akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. E sporttörténeti győzelem emlékére az MLSZ 1993-ban ünneppé nyilvánította e napot.
November 25.: Hálaadás napja - USA.
November 27.: Véradók napja. A Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól legyen a véradók napja, emlékezve arra, hogy először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.
November 27.: A Nobel-díj alapításának napja.

DECEMBER

December 01.: AIDS-ellenes világnap. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), 1988-ban nyilvánította világnappá.
December 01.: A békéért bebörtönzöttek nemzetközi napja. A világ békemozgalmainak aktivistái minden év december 1-jén tiltakoznak az igazságtalanul bebörtönzöttek szabadon bocsátásáért.
December 03.: A fogyatékos emberek nemzetközi napja. Az ENSZ kezdeményezte, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira.
December 06.: Mikulás Napja. Szent Miklós püspök emlékére.
December 09.: Labdarúgás világnapja. A FIFA az ENSZ fennállásának 50. évfordulójáról e világnappal szeretne megemlékezni (1995).
December 10.: Emberi Jogok napja. 1948. december 10-én az ENSZ-közgyûlésen elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére az 1950. december 4-i ENSZ-közgyűlés nyilvánította világnappá.
December 14.: A megvilágosodás világnapja.
December 16.: A magyar kórusok napja.
December 18.: Kisebbségek napja. 1995 óta tartják e napon Magyarországon a kormány elhatározása nyomán.
December 25.: Karácsony
December 26.: Szent István ünnepe. A 35-ben vértanú halált halt keresztény diakónus a téglavetők, általában az építőmunkások és a szerpapok védőszentje.
December 29.: Szent Tamás ünnepe
December 31.: Az Óév búcsúztatása